Back to Top
Adószám: 18298132-1-14
headerfacebook headergoogleplus

Gazdis már

Picúr

Picúr 5-6 év körüli közepes-nagytestű oltott, chipezett, ivartalanított, negatív szív- és bőrféregteszt eredménnyel rendelkező szuka kutya, aki ezúton keresi új gazdáját.

Picúrt magára hagyták egy kertes háznál, szomszédok jóindulatból etették, de nem tartozhatott igazából sehova. Elmondás alapján annyira vágyott valakivel lenni, hogy mindig ahhoz a kerítéshez feküdt le, ahol éppen a kertben dolgoztak és vágyakozva nézett befelé.
Egy szomszéd segítségével került a Schnauzer Mentés gondozásába.

Megérkezése után hamar kiderült, hogy Picúr egy igazi főnyeremény, a maga nyers valójában, úgy ahogy van, hányattatott múltjából adódó kezdeti apró félénkséggel együtt. Lányos zavarral illeszkedett be, minden kedves szóért csóválós, mindent és mindenkit elfogadó kutya.
Szinte észre sem lehet venni hogy itt van, nem zavar, nem tolakszik, a simogatás minden pillanatát élvezi, sőt átérzi, nagy barna szemeiből végtelen hála sugárzik.

Pózáron szépen sétál, más kutyákkal minden esetben jól kijön. Macskákkal összeszoktatható, és gyerek mellé is jó választás. Ő egy megfelelni akaró kutya, aki csak szeretetre és törődésre vágyik.
Autóban utazás is szépen megy neki, de a beszállás miatt még győzködni kell kicsit.

A héten még vár rá egy kozmetika, hogy megszépülve költözhessen majd jövendő otthonába

Olyan gazdit keresünk neki, aki kertes házba szeretné örökbe fogadni, ahol szabad bejárása lehet, jöhet-mehet, és a gazdi mellett pihengethet ő is.

Jelenleg Pilisvörösváron van befogadónál elhelyezve, ide várja a gazdi-jelölteket ismerkedése.

Az örökbefogadással kapcsolatos információk megtalálhatóak honlapunkon, kérjük elolvasni! Jelentkezni KIZÁRÓLAG a gazdi-jelölteknek szóló kérdőív kitöltésével lehet (telefonos jelentkezést nem fogadunk el).

https://docs.google.com/…/1FAIpQLSfVkqAYpDhZshnp5k…/viewform

Amennyiben a gazdi-jelöltet megfelelőnek találjuk, felvesszük vele a kapcsolatot, több jelentkező esetén pedig a legideálisabb jelöltet választjuk ki először.

Öcsi

Öcsi kb. 5 kg-os, 9-10 hónap körüli, erősen törpe schnauzer jellegű kan kölykök, négy oltással, chipezve, ivartalanítva. Eddigi élete rettegéssel, meneküléssel telt. Két kidobott kutya Mocca és Menta kölykeként látta meg a napvilágot, sokáig semmi kapcsolatuk nem volt emberrel.

Öcsi az elmúlt hónapokban magához képest már rengeteget fejlődött. A korábban harapós kölyök már ölbe vehető, simogatható, kézből etethető, de nagyon félős, érintéstől még mindig néha összerezzen. Nyílt területen menekül, ezért egyenlőre csak pórázon sétáltatható, amin viszont egyre szebben közlekedik.
Még nehezen bízik meg az emberben, ezért is lenne fontos neki végre egy saját család. Egyre kíváncsibb, így ez is sokat segít a fejlődésében, hogy megismerje a nagyvilág dolgait

Túl van élete első kozmetikázásán, ami kicsit ijesztő volt neki, de a hajszárító elől is csak a gondozójához menekült, nem akart világgá szaladni.

Olyan kisgyerekmentes családot keresünk számára, akik érzik magukban az erőt, a türelmet és kitartást, hogy megmutassák neki, hogy az ember igenis jó barát. Mivel a kutya társaság sokat segít neki nyitni, bátorodni, olyan otthont keresünk, ahol már van 1-2 jó természetű, kiegyensúlyozott kutya, akik mellett szocializálódhat és biztonságban érezheti magát. Idegen kutyákkal is nyitott, érdeklődő.

Öcsi jelenleg Pilisvörösváron van befogadónál elhelyezve, itt lehet vele megismerkedni.

Az örökbefogadással kapcsolatos információk megtalálhatóak honlapunkon, kérjük elolvasni!

Jelentkezni KIZÁRÓLAG a gazdi-jelölteknek szóló kérdőív kitöltésével lehet (telefonos jelentkezést nem fogadunk el). A kérdőív megtalálható az örökbefogadás menüpont alatt.

Amennyiben a gazdi-jelöltet megfelelőnek találjuk, felvesszük vele a kapcsolatot, több jelentkező esetén pedig a legideálisabb jelöltet választjuk ki először.

Daisy

Siófokról fogadták örökbe

Daisy 1 év körüli, közepes termetű snaci mix szuka, aki oltva, chipezve, ivartalanítva, negatív szívféreg teszt eredménnyel keresi új otthonát.

Vidám, játékos természetű, aki szeret labdázni, apportírozni. Bár snaci küllemű, labrador természetű kutya. Kiegyensúlyozott, kedves, semmi aggresszió nincs benne. Pórázon ügyesen közlekedik, más kutyákkal jól kijön, macskával összeszoktatható. Egyedüli kutyának vagy másik kutya mellé is jó választás lehet.

A kozmetikát még szoknia kell, a szobatisztasággal jól halad. Olyan gazdit keresünk neki, aki sokat tud vele játszani, nagyokat sétálni, tanítja, esetleg egy kutyaiskolába is eljár vele.

Lakásba vagy kertes házba kinti-benti tartással fogadható örökbe.

Jelenleg Pázmándon van befogadónál elhelyezve, ide várja a gazdi-jelöltet ismerkedésre.

Az örökbefogadással kapcsolatos információk megtalálhatóak honlapunkon, kérjük elolvasni!

Jelentkezni KIZÁRÓLAG a gazdi-jelölteknek szóló kérdőív kitöltésével lehet (telefonos jelentkezést nem fogadunk el). A kérdőív megtalálható az örökbefogadás menüpont alatt.

Amennyiben a gazdi-jelöltet megfelelőnek találjuk, felvesszük vele a kapcsolatot, több jelentkező esetén pedig a legideálisabb jelöltet választjuk ki először.

Dió

Salgótarjánból fogadták örökbe!
 
Dió kb. 5 kg-os, 8 hónap körüli, erősen törpe schnauzer jellegű kan kölykök, négy oltással, chipezve, ivartalanítva. Eddigi élete rettegéssel, meneküléssel telt. Két kidobott kutya Mocca és Menta kölykeként látta meg a napvilágot, sokáig semmi kapcsolatuk nem volt emberrel.

Pórázon már sétáltatható valamennyire, megsimogatható, de nem szereti, még nagyon félős, érintéstől még mindig néha összerezzen. Nyílt területen hajlamos menekülni, nehezen bízik meg az emberben. Legnagyobb eredmény nála, hogy nem harap már.
 

Olyan családot keresünk számára, akik érzik magukban az erőt, a türelmet és kitartást, hogy egy ilyen kis mauglinak megmutassák hogy az ember igenis jó barát. Mivel a kutya társaság sokat segít neki nyitni, bátorodni, olyan otthont keresünk, ahol már van 1-2 jó természetű, kiegyensúlyozott kutya, akik mellett szocializálódhat és biztonságban érezheti magát. Mivel hajlamos lehet odakapni, harapni, kisgyerek mentes helyet keresünk számára. Öcsi még sajnos erősen problémás, nem kicsit félénk, hanem nagyon. Kimaradt az életéből az alap szocializáció, a legfogékonyabb időszakban ő bujkált és rettegett. Sok idő lesz belőle kutyát varázsolni, valószínű hogy soha nem lesz a bátorság mintaképe.

Dió jelenleg Pázmándon van befogadónál elhelyezve, itt lehet vele megismerkedni.

Az örökbefogadással kapcsolatos információk megtalálhatóak honlapunkon, kérjük elolvasni!

Jelentkezni KIZÁRÓLAG a gazdi-jelölteknek szóló kérdőív kitöltésével lehet (telefonos jelentkezést nem fogadunk el). A kérdőív megtalálható az örökbefogadás menüpont alatt.

Amennyiben a gazdi-jelöltet megfelelőnek találjuk, felvesszük vele a kapcsolatot.

Szotyi

Pákozdról fogadták örökbe!

Szotyi 2011-es születésű fekete törpe snaci szuka (kb. 5 kg és 30 cm magas), aki oltva, chipezve, ivartalanítva és negatív szívféreg teszt eredménnyel keresi új otthonát.

Kedves, vidám teremtés, ugyanakkor vagány, rátarti, aki tele van önbizalommal. Más kutyákkal épp ezért hajlamos domináns lenni, amit a gazdinak kell kezelnie. Szereti hangosan közölni a mondandóját, akkor is, ha épp egyedül van.

Pórázon már egész ügyesen közlekedik, szobatisztasága alakulóban, a kozmetikát is kezdi megszokni. Szeret enni és a finom falatokat sem veti meg. Macskákkal összeszoktatható. Szereti a gyerekeket, de pici gyerek mellé nem való, csak ahol már van kutyás tapasztalat. Ha fel akarják venni, még morog, sikít, odakapkod. Nem harap, de úgy csinál

Mindenképpen egy fajtához értő határozott gazdit keresünk neki, akinek nem fog a fejére nőni, és elég időt és energiát tud fordítani Szotyi további tanítására.

Szotyi lakásba vagy kertes házba bent tartással fogadható örökbe. Kinti tartása nem adjuk!

Jelenleg Pázmándon van elhelyezve befogadónál, ide várja majd a gazdi-jelölteket ismerkedésre.

Jelentkezés előtt kérjük elolvasni az örökbefogadással kapcsolatos tudnivalókat honlapunkon. http://schnauzermentes.hu/index.php/hu/orokbefogadas

Jelentkezni kizárólag a gazdi-jelölteknek szóló kérdőív kitöltésével lehet (telefonos jelentkezést nem fogadunk el). A kérdőív megtalálható az örökbefogadás menüpont alatt.

Amennyiben a gazdi-jelöltet megfelelőnek találjuk, felvesszük vele a kapcsolatot, több jelentkező esetén pedig a legideálisabb jelöltet választjuk ki először.

Murray

Dunaújvárosból fogadták örökbe

Murray 11 hónapos, oltott, chipezett, ivartalanított, negatív szívféreg teszt eredménnyel rendelkező, törpe snaci – bichon mix legényke, aki a Mátészalkai Menhelyről került gondozásunkba, és most új otthonát keresi.

 

Mint egy igazi kölyök kutya, kedves, barátságos, szeret mindenkit :) Életvidám és szeretetre éhes. Pórázon szépen sétál, könnyen nevelhető, a jutifalattal most ismerkedik :) Nem rág meg semmit, viszont szívesen lakberendez. Nagyon bújós, nyúzható kutya. Szinte mindent elvisel, gyermekekkel jól kijön.

Más kutyákkal szintén jól kijön, szívesen bandázik, élvezi a kutyatársaságot, játékosan áll mindenkihez. Ritkán és keveset ugat, inkább csak a többi kutyával együtt. A kozmetikát is jól viselte.

 

A bezártságot nem nagyon szereti, így elsősorban kertes házas gazdit keresünk neki. Kis termete miatt benti tartással vagy ahol kedvére szabadon közlekedhet ki-be.  Kizárólag kint tartásra nem adjuk!

Murray jelenleg Budapest IV. kerületében van befogadónál elhelyezve, ide várja a gazdi-jelölteket ismerkedésre.

Az örökbefogadással kapcsolatos információk megtalálhatóak honlapunkon, kérjük elolvasni!

Jelentkezni KIZÁRÓLAG a gazdi-jelölteknek szóló kérdőív kitöltésével lehet (telefonos jelentkezést nem fogadunk el). A kérdőív megtalálható az örökbefogadás menüpont alatt.

Amennyiben a gazdi-jelöltet megfelelőnek találjuk, felvesszük vele a kapcsolatot, több jelentkező esetén pedig a legideálisabb jelöltet választjuk ki először.

 

More Articles...

  1. Fruti
  2. Menta
  3. Bonzó
  4. Ivana

Page 3 of 43